A svédországi székhelyű
Söderström Alapítvány a 2002.-dik évtől magyarországi diákok számára is
elérhetővé kíván tenni bizonyos tanulmányi pályázatokat. A Söderström
Alapítvány civil Alapítvány és 1986-óta működik, elsődleges tevékenysége pedagógiai
és szociológiai tanulmányok, kutatások végzése, 1990 óta foglalkozik jó
képességű és ígéretes diákok svédországi egyetemi tanulmányi és
előtanulmányi ösztöndíjakhoz juttatásával.
Az Alapítvány a tanulmányi
ösztöndíjakat eddig kizárólag skandináviai és Európai Uniós országokban
tanuló diákok számára tudta hozzáférhetővé tenni, ám az európai politika
közelmúltbeli változásai lehetővé tették, hogy a pályáztatási rendszert az
Alapítvány kibővíthesse és együttműködhessen olyan, eddig nem résztvevő
országokkal is, mint Magyarország, Lengyelország és Észtország.
A pályáztatási rendszer
ilyen kibővítése egyrészt a fent említett országok EU integráció érdekében
hozott nagyarányú oktatáspolitikai fejlesztéseinek és koordinációjának
köszönhető, másrészt a svéd kormány 2001-ben meghirdetett „Nyitott Európa”
(Utvidga Europa) -nevű külpolitikai programjának, amely határozottan
támogatja bizonyos kelet-közép-európai államok mielőbbi tagfelvételét az
Európai Unió államszövetségébe.
A Svéd Királyság
oktatási rendszerét a világ legjobb oktatási rendszerei közé sorolják; a
javarészt állami oktatási rendszer fenntartására és működtetésére a svéd
állam a GDP 6.7%-át költi évente. Az állami felsőoktatásban való részvétel
svéd állampolgárok számára ingyenes, továbbá az állam fedezi a diákok
kollégiumi elhelyezésének költségét is. A hallgatók havonta 2000 svéd
korona tanulmányi illetményben részesülnek. Svédországban hat állami
egyetem működik: Uppsala, Lund, Stockholm, Gothenburg, Umeå és
Luleå. Ezekben az intézményekben a diákok szinte bármilyen témakört
tanulhatnak, az ezeken az egyetemeken szerzett végzettséget a világ minden
országa elismeri.
Az Alapítvány célja,
hogy tehetséges, de nem svéd
állampolgárságú diákokat ösztöndíjban részesítve külföldiek is részt
vehessenek a svéd egyetemi képzésben és lehetőleg minél több tehetséges
diák végezhessen hazánk egyetemein.
Jelenleg
ez az ösztöndíjrendszer csak az Európai Unió, Norvégia és Izland állampolgárai
számára biztosított, de a
közeljövőben (2003) szeretnénk beindítani ezt a pályáztatási rendszert
Magyarországon is, lehetővé téve magyar diákok számára a felsőoktatási
pályázatokon történő részvételt.
2002-ben
a Söderström Alapítvány Magyarországon a 2002-15-88-79-es tanulmányi
pályázatot hirdeti meg.
TUDNIVALÓK
A 2002-15-88-79 – es PÁLYÁZATRÓL
Az Alapítvány aktuális
magyarországi pályázata, a 2002-15-88-79-es jelzésű pályázat középiskolai
tanulók és érettségizett, legfeljebb 22 éves fiatalok számára meghirdetett
nemzetközi pályázat, melynek elbírálása Svédországban történik, a svéd
pályáztatási rendszer jogszabályai értelmében. Ez a pályázat Magyarországon
kívül párhuzamosan meghirdetésre kerül Lengyelországban és Észtországban
is.
A
pályázat elbírálása
A pályázat elbírálása nem Magyarországon folyik.
A beérkezett pályázatokat Stockholmba küldik, ahol a Söderström Alapítvány a
pályázatokat továbbítja az Alapítvány döntésre illetékes bizottságának. A pályázat benyújtói számára (mivel a pályázat
kiértékelése és elbírálása Svédországban történik) a Söderström Alapítvány
a hatályos svédországi szabályozások értelmében teljes anonimizálást
biztosít, azaz a pályáztatás folyamata alatt és azt követően olyan
technikai eljárást vesz igénybe, amely biztosítja az érintett és a hozzá
kötődő adatok közötti kapcsolat helyreállítása lehetőségének végleges
kizárását.
A kiírási feltételeknek megfelelő pályázatokat a
döntőbizottság meghatározott szempontok alapján pontrendszer szerint
értékeli. A pályázatok elbírálásánál azok a jelentkezők élveznek előnyt,
akiknek határozott elképzelései vannak a továbbtanulást illetően, ezt az
elképzelést pedig megfelelő tanulmányi eredménnyel is alá tudják
támasztani. Az Alapítvány magyarországi titkársága júniusban fog megnyílni,
az Alapítvány képviselői itt fogják megkötni a nyertes pályázókkal az
ösztöndíjról szóló szerződést.
Nyertes
pályázók értesítése
A programra sikeresen pályázókat postán értesíti az
Alapítvány.(Minden pályázatot beadó jelentkezőt értesítünk az
elbírálásról). A nyertesek névsorát az Alapítvány magyarországi
programokkal foglalkozó WEB- oldalán fokozatosan nyilvánosságra hozzák. A
pályázatok kiértékelése folyamatosan, az Alapítvány Kuratóriuma alapján
rögzített szempontok szerint történik. A nyertes pályázók teljes névsora a
pályázat leadását követő 15.-dik napon várható. Ennek érdekében kérjük,
hogy minden pályázó minél hamarabb adja postára pályázatát.
Tudnivalók a pályázat benyújtásáról
A pályázatot június
1.-je után Interneten, e-mailhez csatolva lehet benyújtani. Amennyiben
egyéb megjegyzése lenne a pályamunkával kapcsolatban, megjegyzéseit írja
abba az e-mailbe, amihez a pályázatot csatolta. Ha az Internetes
pályázatküldés nem megoldható, pályázatát adja fel postán a budapesti
címre: Söderström, BP. pf. 107, 1241.
A pályázathoz pályázati
díj nem fűződik, azonban a pályázatok fordítási költségeit (magyarról
svédre) az Alapítvány nem tudja fedezni, ezt a pályázónak kell állnia
(kivéve, ha pályázatát svédül adja be).
A
fordítási díj 1950 Ft,
melyet a pályázónak az Alapítvány magyarországi bankszámlájára banki
átutalással lehet befizetni. Ebben az esetben igazolnia kell a fordítási díj
befizetését.
Az Alapítvány
magyarországi forintszámlája:
ERSTE
Bank – Budapest
Söderström
BRB.
11600006 – 00000000 - 05401341
A pályázónak csak abban
az esetben nem kell fordítási díjat fizetnie, ha a pályázati
ívet svéd nyelven tölti ki. Ha a pályázó a pályázati ívet svédül
szeretné kitölteni, a szükséges adatokat a magyar nyelvű kérdésekre
értelemszerűen svédül írja be!
A pályázathoz egyelőre
nem szükséges igazoló dokumentumokat csatolni, ezeket a sikeres pályázóktól
a szerződés megkötésekor fogjuk kérni.
A pályázati űrlap
szabadon másolható, ám azt tartalmában megváltoztatni nem szabad (egyébként
kóddal védett).
Az ezzel a pályázattal
foglalkozó Internet oldalon a pályázati jelentkezési adatlap megtalálható
Internetes formátumban és MS Word (2000) dokumentum formátumban is. A
pályázatot bármelyik formátumban beadhatja.
SÖDERSTRÖMS BRB STIFTELSE
A
pályázatok feladásának határideje: 2002. június 15.-e A
pályázat beadási határideje a szerverhiba miatt 2002. június 22.-re módosult!
A pályázat
benyújtásának határideje ezen határidő utolsó napján, 24.00 órakor jár le.
Egyéb kérdésekkel a
következő e-mail címen fordulhat válaszért:
soderstromsstiftelse@yahoo.se
Regionális
projektfelelős: Sven Hagberg
Tel.: 08 50 84 10 07
Köszönjük az együttműködését!
Tack för besväret.
Sven Hagberg
Ingmar Toth
|